Vadászdalunktól riad a vad,

rémülten kémlelve a sötétbe.

Honnan támad a vadászó had,

merre meneküljön a sötét éjbe.

S ha vadat fog bármelyikünk,

testünk minden izma feszül.

Megosztozunk szép sorjában,

valamennyit, mi mind eszünk.

Mint üvöltő, gyilkos falka

pukkadásig tömve bendőnket,

vetjük magunkat az élő húsra,

élve falva fel  jövőnket.

S ha vérünkből eltávoznak.

Rétre gyűlünk fagyos éjjel.

Vonításunk hangját viszik,

Fagyos szélbe kevert vérrel