ki honnan nézi , másképp látni könnyű.

Elődöd, dicstelen , hírtelen elment

Neked most, jutott kegy, mely eltemet.

Voltál búvóhelye vaskos humornak, könnyű élcnek,

mely, mély bölcsességet takar, így nem tűnik fércnek,

számtalan gondolatnak, vágynak,

mik, a hozzád betérők, soraiban állnak,

Volt szenvedély és szelíd dac,

komoly, majdnem vérre menő harc,

Volt itt szeretet s rejtett szerelem,

kinek-kinek mit jelent ez érzelem,

jártak ide megpihenni,

vagy éppen erő teljében visszabeszélni,

Voltak itt kérők,

jövők-menők,

s állandó hűséges szeretők,

kik ,óvtak téged a viszályt kerülve,

hisz célod is az volt, hogy néped legyen egybegyűlve.

Soraidat mától csak szívünkben őrizve,

történeted, nem legendává nőve,

ám mégis marad bennünk belőled,

minthogy a mi lelkünk formált meg téged.

Soraidban rejted a sok barátot ,

benned elrejtve számos huncutságot.

Mit, itt most elkövettem,

remélem kritikát nem von maga után ,

hiszen nekem is lejár lassan az órám,

e csekélyke elkövetett verselésféle,

mindössze,

szeretetem megtestesítése.

Célod elérted, mehetsz,

vége már az ünnepnek,

bár ujjá születsz ,

mégis más leszel,

máshogy szólsz,

másképpen kedveskedsz.

Így kell ennek lenni, ez sors, mely reád lesúlyt,

várható vég, mikor a cél már kimúlt.

Búcsúzom Én is.

Ideje van már,

túl sokat, sokáig voltam itt,

fáradok,

búcsúm szóljon neked s azoknak kik kedvelnek.

Benned találtam meg, mit mindenhol keresek ,

a kalandot, vágyat , elrejtett szerelmet.

Rímet viszont nem!

S, ez már a vég, ha minden rímtelen.