Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer, egy traktoros. Viktornak hívták a derék mezőgazdasági gépkezelő szakmunkást, akit még annak idején, a gonosz varázslók idejében, külföldi oskolába is elküldtek, hogy megtanulhassa a szakszerű ekézést.

Viktornak volt egy szomszédja, Szomorúszemű Jóska, akivel gyakorta meg hányták-vetették, a világ dolgait. Mondá egyszer, az egyre szomorúszeműbb Jóska, Viktornak:

-Elég legyen mán a henyélésből, asszonyszoknyán való üldögélésből! Itt az ország elvadulva, és nincs aki rendbe tegye az alulművelt felét. Ne heverész pamlagon, ha az ország ugaron!- adta ki a jelszót.

Mit volt, mit tenni, Viktor kért öt napra való hamuba sült pogácsát, néhány icce, tokaji sajáttermést és batyuba kötötte az Országjáró aktuális számával, ami egy túrázónak elengedhetetlenül fontos iránymutató és segédeszköz, ha megszorul egy gazdabokorban.

Csettintett régi jó társának, a szolgálati Audinak, ami boldogan indította be henyélésben kis híján beállt motorját!

-Irány az égalja! -adta ki a jelszót Viktor- De legalábbis Pocsaj. -bizonytalanodott el egy pillanatra, majd megerősítette szívét és elindult.

Ment-mendegélt, hét határon és két órán keresztül, mikor is, egyszer csak az Úr háza került elébe. Nosza bement és tett egy kis fogadalmat, hogy avat Ő még templomot, ha addig él is. Cserébe csupán néhány apró kívánsága van, amit majd a legközelebbi nagygyűlésen mond el, hogy mindenki hallhassa, és nehogy az Úr letagadja, esetleg. Ezután, alighogy elindult tovább szerencsét keresni, bizony mondom csoda történt. Találkozott egy gazdával, aki rögvest behívta portájára, nem rettenve vissza az újságíró siserahad tülekedésétől.

-Na, fiam! Nálam három óra egy esztendő! Beállsz-e szolgálni? -szólt a nagygazda.

-Be én! –rikkantotta Viktor, hiszen látott ő már működő mezőgazdaságot, még azelőtt, mielőtt Torgyán barátjának adta egy ebédért cserébe.

-No Fiam, az lesz a feladatod, hogy a jószágot szemmel tartsad, nehogy ezek a dologtalan firkászok lenyúljanak valamit. A fizetséged meg egy igazi, finánc nem látta házi pálinka, meg a hírnév, hogy nálam szolgálhattál. A fele gazdaságom nem adom, mert az a banké, a lányom meg pláne, mert már átvette a szomszéd gazda fia, feles művelésbe. Megörvendett Viktor e szavak hallatán, hiszen hites társának is van birtoka, amin szóló szőlő, és csengő állami támogatás terem. Mivel hősünk már nős, így neki is bőven elegendő a felesben való leányhasználat. Maradt hát, mivel befele jövet látott egy FIDESZ traktort, és aki a FIDESZ-t szereti, hát rossz gazda nem lehet. Megszemlélt hát mindent, és a három óra leteltével, sok száz fotó elkészültével, ismét útra kerekedett, immáron a helyi korcsmáros felé, aki köztudomásúan nagyon vendégszerető, főleg ha az előre fizet a rendezvényért. Fel is díszítették hamar a tornatermet, leporolták a negyven élve ott díszelgő transzparenst, miszerint „munka, otthon, biztonság”, meg aktualizálták a régi „Az ellenség lehallgat” feliratot „hallgassuk meg egymást” -ra.

Hiába, változnak az idők, meg a lehallgatási szokások.

Viktor csodálkozva nézte, amint összegyűlt nép alig akar hinni a szemének amiatt, hogy Ő itt van, pedig a Parlamentben jobban fűtenek. Kérdezte őt a nép, az istenadta, erről, meg arról, meg egészen másról is, amire türelmesen, néha sajnálkozón válaszolgatott, hozzátéve minden mondatához: „Sajnálom, de nem tudok segíteni”. Ez a mondat már a Köztársasági Elnök Úrnál is jó kifogás volt, mikoron, ippeg heveny kormányváltási lázban szenvedett az ország. De aztán a láz elmúlt egy furcsán Gyurcsány, kéz és politikus rátétellel.

Mindenesetre, javasolta az egybegyűlteknek, hogy alakítsanak köröket, no nem gabonát, mert az csak az ufológusok díjazzák, hanem gazdásat, meg az sem baj, ha faluparlamentet hoznak létre, ugyanis lehet, hogy az helyettesíti az igazit, ki tudja tán érdemes kipróbálni. No meg azért az sem lenn baj, ha polgári műszakot szerveznek a jobboldal támogatása érdekében.

Folyt. Köv.