Monológ. Némi utánérzésből:

-Na gyerünk már! Agyamban a koordináták. Az útvonal. Az akadályok. Hadd menjek már. Nyomd azt a gombot balga! Mire vársz! Uram ,Tervezőm ! Reszketnek a szárnyaim ,bizseregnek az áramköreim. Szervóim feszülnek az izgalomtól. Na! Na nyomd már ,a feladatot tudom, erre terveztek, erre gyártottak. A társaim már úton ,de az Én célom az én feladatom.

Na végre !!! Repülök. Jó az irány .Tökéletes sebesség. Süvít a levegő köröttem. Gyönyörteljes száguldás. Még tíz perc és érkezem. Készüljetek! Sietek. Most megkerülöm a hegyet. De jó! Tökéletes a forduló. Most vissza előre. Ez az. Ott ! Ott elöl fények! Robbanások. Testvéreim jövök! Micsoda tűzijáték !

Mily tökéletesek vagyunk ! Hohó! Ott a célpontom. De szép ház ! Hogy futkosnak az emberek. Mulatságosak. Nem tudják értékelni a preciz tudást. Megjött a lézerszignál is. Az az épület az enyém! Gyönyörű ! Micsoda pompás romot csinálok belőle. Majd most megremegtetem a földet, szaggatom a dobhártyát, lángot lövelek az égre és pusztító tűzet vetek az élő húsra. Ne fussatok emberek. Nézzétek a tökéletességem ! ÉN VAGYOK A TUDÁS ,AZ EMBERI ELME ALKOTÓKÉSZSÉGÉNEK CSODÁLATOS BIZONYÍTÉKA ! És most bele a közepébe! De jóóóóóó...............