Plafajás körülnézett, és magában megállapította, hogy elég gyér a forgalom, hiszen magát is beleszámítva ketten voltak, akik nem tartoztak egy feltételezhető leltári listához.  Egy félreeső asztalnál ült, valami meghatározhatatlan korú, és nemű vendég, akinek kapitányi mivoltára egy jól elkopott harmadosztályú kapitány vállszalag próbált meg utalni, vajmi kevés sikerrel, viszont fölöttébb bizalmatlanságot keltve. Plafajás habozás nélkül sarkon akart fordulni, de eszébe jutott, hogy ha most nem indul, akkor hónapokig lesz kénytelen várni, míg újra kedvet kap hozzá. Ez tulajdonképpen tetszett is neki, de komoly ember nem másítja meg elhatározásait. Márpedig Ő komoly. Úgy általában. Meg ember is. Általában.

Tehát, határozottan megcélozta az egyetlen vendégnek kinéző egyedet, akit még nem sorolt be a az Űr Lényei Katalógus rendszere szerint, de nem kis bizalommal az emberszabásúak közé számította. Egyenlőre.

-Mit iszik?- nyitott a lényegre törve, amint kínálás nélkül helyet foglalt.

-Nem szállítok utast!- reccsent a válasz.

Ez egy pillanatra elbizonytalanította Plafajást, érezvén, hogy ez kemény küzdelem lesz, és nem feltétlen Ő jön ki belőle győztesen.

-Engedje meg, hogy bemutatkozzam, Sravrai Plafajás vagyok.

-Ó! Az a bizonyos, Sravrai  Plafajás?

-Igen! Talán hallott rólam?

-Nem! Kellett volna?

-Talán. Híres utazó vagyok, és egy-két kalandomat megemlítették már világegyetem szerte.

-Hol?

-Néhány újságban, izé,….nem fontos.

-Lehet, de ez engem a legkevésbé sem érdekel.

Plafajás érezte az elutasítást, tehát próbálta megpuhítani partnerét.

-És mi miatt nem vihet utasokat?

-A szabályzat miatt.

-Nézze a szabályzat miatt nem nagyon szoktak a kapitányok aggódni, hiszen Isten után a másodikak, és ki merné megkérdőjelezni egy kapitány döntését?- érvelt (ez rendszerint be szokott jönni, hiszen a kapitányok nem szenvednek hiúság legkisebb hiánytól sem)

-Hmmm. Jól próbálkozik, de hiába apellál a hiúságomra.- csapott le a zárójelek közé a kapitány. -De mondok én valamit!-

Plafajás érezte, hogy, most kéne felállnia, és pániknak ugyan nem látszó, de annál hatékonyabb sietséggel távoznia. Érzett ilyet már korábban is és akkor annyira bejött ez a megérzés, hogy egyedül úszta meg élve a kalandot. A többiek nem érezték meg, és meghaltak. Volt, aki már felvetette, hogy tulajdonképpen gyáva volt és azért lépett le, de sikerült eme rosszindulatú kukacoskodót elhiteltelenítenie a származására tett egy-két homályos utalással. Nem volt szép dolog, de hatásos. Mit szól bele az, aki ott sem volt, és végképpen, hogyan mer ítélkezni? Később, a vérző orra miatt sem sajnálta. Egy ilyen érdemtelent?

-Egyszóval a hajómon, éppenséggel elférne egy szakács. Mint a legénység tagja, utazhatna velünk. Tudja, alig hárman vagyunk, és amíg az egyik főz, addig nem lehet kártyázni. Kéne egy negyedik.

Megmenekültem, gondolta Plafajás és kivágta a tromfot: -Nem tudok főzni!-

-Nem baj. Mi sem. Nagy változás nem lesz a dolgokban. Na jön?-

Na! Ezt azért mégsem!- gondolta át az ajánlatot. Aztán meglepetéssel hallotta a saját hangját, ami ezek szerint más állásponton volt, mint a jobbik esze:

-Rendben.

-No, akkor holnap reggel, pontban hatkor az űrkikötőben találkozunk.

-Honnan ismerem meg a hajót?- kérdezte reménykedve, hogy még egy lehetősége maradt. Nevezetesen, eltéveszteni majd a járművet.

-Óh, az egyszerű! Csak ez az egy áll az űrkikötőben. De most a legjobb, ha elhúzza innen a csíkot, mert ez a hely a kapitányoknak van, maga meg szakács. Ha mulatni akar, húzzon át a legénységi csehóba!